Vidámság napja, gyereknap

Májusban a programjaink középpontjában a család állt. 

Első vasárnap édesanyákat köszöntöttük, majd a búcsún vidám, családias környezetben az együttlét örömét. Az utolsó nap pedig mindig a fiataloké, legyenek bárhány évesek is. Programunk központjában a vidámság áll, amelyet gyereknapra időzítettünk.

Azt az érzést szerettük volna feleleveníteni, hogy milyen jó a gyermekkor, amikor szabad vagy és önfeledten vidám.

A napot kerekítő foglalkozással kezdtük, ahol a legkisebbek is részesei lehettek a vidám hangulatnak, nevetésnek, örömnek, játéknak. Majd a kézműves foglalkozásba, ugrálóvárazásba,  az animátorokkal való közvetlen játékokba lehetett bekapcsolódni kicsiknek és nagyoknak egyaránt, a Látogatóközpont élményudavarán. Emellett az arcfestés varázslatos világába is bárkinek lehetősége nyílt elmerülni.

A gyerekek vidáman futkároztak a program elemek között, járták újra és újra az állomásokat, mindenki megtalálta a számára kedves elfoglaltságot. Délután az egész családot Hajnal Máté bűvész műsora varázsolta el, ahol mindenki kivehette részét a mutatványokból és ámulattal kísérhette végig az előadást. A program lezárását a Cselényalja Színtársulat „Rátóti csikótojás” című meséje adta, amit kíváncsian, nevetéssel telve hallgattak kicsik és nagyok egyaránt.

A program idejére gyönyörű, napos időnk volt, a természet hangjai mellett nevetések, beszélgetések töltötték be a teret. A vidámság napja a jókedv és a szórakozás jegyében telt, nevéhez hű maradt.

Köszönjük, hogy részesei voltatok programunknak!

Programunkat az „Identitásvezérelt közösségi célú fejlesztések támogatása II.” című, VP6-19.2.1.-2-8-21 kódszámú támogatás segítségével valósítottuk meg a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület, valamint Magyarország Kormánya jóvoltából.