Szalézi Rendház

Péliföldszentkereszten született a magyar szalézi történelem. Az ősi zarándokhely barokk kegytemplomát és kolostorépületét 1913-ban ajánlotta fel Cser noch János hercegprímás Don Bosco Szalézi Társaságának magyarországi köz pontként. A rend gyorsan fejlődött, hamarosan kinőtte a régi falakat. 1932 körül építették a man zárdos Don Bosco házat, ahol szalézi teológiai főiskola működött. A tágas zarándokház a kolostortól nyugatra 1943-ban épült, ma Ifjúsági Központ.

1950-ben az egész épületegyüttes az állam tulajdonába került és csak 1992-ben kapta vissza a rend. Folyamatos felújítások, állandó korszerűsítések teszik ezt a helyet még vonzóbbá, otthonosabbá. Mindhárom épület egész évben nyitva áll az idelátogató vendégek előtt.

A „magyar szalézi bölcső” ma reneszánszát éli. A szaléziak dinamikus ifjúsági munkát és állandó programokat összpontosítottak ide. Péliföldszent kereszt a szaléziak „szellemi erőműve” – elsősorban a lelki töltekezés és továbbképzés helye. Egyedülálló hangulatának, a város zajától távoli, csodálatos környezetének és a szalézi szerzetesek jelenlétének napjainkban is nagy vonzereje van.

Péliföldszentkereszten 2019-ben megnyitották a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontot.

A Péliföldszentkereszten és Újpest-Megyeren szolgáló szerzetesek egy szerzetesi közösséget alkotnak De Rossi Raja atya vezetésével.

2020. augusztus 1-től a péliföldszentkereszti szerzetesi közösség a nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskolán kívül ellátja Nyergesújfalu, Bajót és Mogyorósbánya plébániáit.

Vitális Gábor 500x350

Vitális Gábor

Rendház igazgató

✉︎: vitalis.gabor.sdb@gmail.com

Nguyen Hai Ly Jakab 500x350

Nguyen Hai Ly Jakab

Rendház ekonomus

✉︎ : thhaily@yahoo.com

Ilodigwe Emmanuel

Ilodigwe Emmanuel

Szalézi szerzetes, iskolai lelkész

✉︎: ilodigwechekwube2016@gmail.com

Kirner Gábor 500x350

Kirner Gábor

Szalézi szerzetes testvér

✉︎: gabortestver@gmail.com