Búcsúk

A kereszt ünnepei – fő búcsúk

Röviddel azután, hogy Konstantin császár a kereszt jelével győzött, anyja, Szent Ilona császárnő templomot kezdett építeni a Golgotán. Az alapok ásása közben akadtak rá a három keresztre, melyeket még Pilátus ásatott el zsidó szokás szerint a kivégzés helyén. Krisztus urunk keresztfáját arról ismerték fel, hogy egy gyógyíthatatlan beteg asszonyt megérintettek a keresztfával, és az meggyógyult. A drága ereklye egy részét Rómába küldték, nagyobb része Jeruzsálemben maradt. Ebből az öt méteres gerendából szálkaméretű ereklyéket küldtek a nagyobb Szent Kereszt templomokba, ahol a hívek nagy tisztelettel veszik körül. Ezt az eseményt, vagyis a kereszt megtalálását ünnepli az Egyház május 3-án, bár a megtalálása szeptember 14-én történt.

Közel három évszázaddal később Chorso perzsa király elrabolta Jeruzsálemből a keresztet, s azt Herakliosz császárnak csak háború után sikerült visszaszereznie. A szent ereklyét maga a császár kívánta teljese fejedelmi pompában a Kálvária hegyén épült templomba visszavinni. Ám a Kálvária lábánál egyszerre megállt, s minden erőlködés ellenére egy lépést sem mehetett tovább. Zachariás pátriárka isteni sugallatra ezekkel a szavakkal fordult a császárhoz: „Krisztus nem pompában ment ezen az úton, nem királyi hanem töviskorona volt a fején.” A jámbor, Krisztus-szerető császár letette a bíbort, a koronát, a sarukat, s mezítláb, darócban vette vállaira a drága kincset. S íme, minden nehézség nélkül vitte a kitűzött helyre. Ettől a naptól fogva ünneplik a szent kereszt felmagasztalását szeptember 14-én.

A Szentkereszt megtalálásának ünnepi hagyománya a következő évszázad első harmadában alapozódott meg, ekkor még ezt ünnepelték szeptember 14-én (a legenda szerint Ilona császárnő a keresztet ezen a napon találta meg), és csak a VII. század fordulóján – még Herakliosz uralkodása előtt – helyezte át az ünnepet I. (Nagy Szent) Gergely pápa május 3-ára. Amikor Herakliosz néhány évtized múltán „felmagasztalja” a keresztet, érthetően esett választása a már meglévő korábbi ünnepre, szeptember 14-re

Hagyományosan a májusi búcsú alkalmával hódolnak tömegesen a Szent Kereszt és a kápolnában álló Segítő Szűz Mária szobor előtt a cigány családok.

Péliföldszentkereszten az év bármely napján 200 napi búcsút nyerhetnek a zarándokok, ha a kegytemplomban imádkoznak. Rudnay Sándor prímás 1822-ben kieszközölte a Szentszéktől, hogy nemcsak május 3-án és szeptember 14-én, hanem ezeknek a búcsúnapoknak a nyolcada alatt is teljes búcsút lehessen itt nyerni. 

A zarándoklat nem csak kirándulás

Az első kérdés az lehetne: Minek ez manapság? Ma már odaérhetnénk tíz perc alatt busszal, helikopterrel két perc alatt, sugárhajtású vadászgéppel fél perc alatt. Így azonban nem volna: felajánlás, közösségélmény, benső megnyugvás, megtisztulás, találkozás egymással és Istennel egy szent helyen.

A zarándoklás jelképesen hasonlít az életutunkhoz. Ilyenkor nem csak a lépteinkre kell figyelnünk, hanem egymásra, az imára, másokért lélekben felajánlott apró nélkülözésekre, lelki megtisztulásra.
Egyszer rám sötétedett, mikor ellenőriztem, hogy mivel vetették be a szántóföldön áthaladó utat, ami zarándokutunk egyik szakasza volt. Bolyongtam az éjszakában. Szerencsére világítottak a csillagok. Két dolgot éltem át: a fény, a világosság mekkora ajándéka Istennek! Az erdőben a koromsötét miatt csak botorkálva haladhattam. Mikor végre fényt pillantottam meg, nagy öröm árasztott el. Hányszor látunk fényt, de csak a sötétség átélésekor tudjuk újra értékelni.
A másik dolog, hogy az út hatalmas találmány. Erdőben, úttalan úton járva vágytam az útra, ami máskor olyan természetes, esetleg éppen unalmas. És végre megtaláltam. Leírhatatlan öröm! Az út a szabadság: szabadon lépkedhetek. És még egy: elvezet oda, ahová el akarok jutni, az igazi célhoz, értékhez. Út nélkül – ha még tájékozódni sem sikerül – elvileg a végtelenségig körbe lehet járni. Zsákutcákba menve pedig bosszantó érzés tölt el: időt pocsékoltam, mert azt hittem, hogy az út az egyetlen igaz érték felé vezet, pedig hamis értéket találok. Először vissza kell mennem, majd újra folytathatom az igazi utat. Ilyen az igaz bűnbánat és a gyónás. Néha jót tesz, ha megtapasztaljuk, emberként mennyire korlátozottak vagyunk, és mégis, botorkálva, a reményt és életszomjat táplálva magunkban képesek vagyunk megtalálni a fényt és az utat.
A zarándoklaton újra megkeressük, újra fölfedezzük az utat és a fényt. A közös gyaloglás, beszélgetés, apró nélkülözések, az egymásnak nyújtott segítség ezt teszik lehetővé: fényt adunk egymásnak, hogy újra meglássuk a fényt.

P. Andrásfalvy János SDB

A zarándokok köszöntése

Kedves búcsús testvérek!

Urunk Jézus kitárt karja vár benneteket, és hív: jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és az élet terhét hordozzátok, én megenyhítelek titeket.

Eljöttetek, hogy nálam vigaszt és erőt merítsetek, hogy köszönetet mondjatok a kapott jókért, hogy elsírjátok fájdalmatokat, hogy elém terjesszétek minden kéréseteket, hogy imádkozzatok az otthon maradottakért: öregekért, betegekért, gyermekeitekért, elhunyt szeretteitekért.

Imádkozzatok szeretett Egyházunkért, édes hazánkért, a világ és a családok békéjéért, papi hivatásokért.

A bűnbánat szentségében tisztítsátok meg lelketeket, és az Élet Kenyeréből merítsetek erőt.

Mert Jézus értetek aggódó szentséges Szíve segíteni akar rajtatok. Tárjátok ki hát szíveteket, hogy a Szent Keresztből erőt, bátorítást nyerve folytassátok életutatokat, hűségben hordozva az élet minden terhét abban a biztos reményben, hogy aki Krisztussal együtt szenved, vele együtt dicsőül is meg. Ámen.

Imádunk téged Krisztus és áldunk…