Látogatóközpont 4. születésnap

A 2023-as év utolsó eseményét december 9-én tartottuk meg Péliföldszentkereszten, ami nem más volt, mint a Gerecse Natúrpark Látogatóközpont negyedik születésnapja.

Egy kreatív délutánt töltöttünk el együtt, családias hangulatban.

A résztvevők agyagból mécsestartót készíthettek a nyergesújfalui Alkotóház tagjainak segítségével. Felnőttek és gyerekek is elsajátíthatták az agyag formázásának praktikáit, hogyan kell összeilleszteni az elemeket, simává tenni a felületét. Az elkészült tartókat ízlésüknek megfelelően mintázhatták, tényleg csak a kreativitásuk szabott határt.

Kézműves foglalkozás keretében újrahasznosított anyagból diótörő figurákat gyárthattak az érkezők, egy kreatív, csupa szív óvó nénivel, Zsuzsival és lányával, Enikővel. Igazi hadsereget állíthattunk volna ki a katonákból, de nem tettük, nehogy elijesszük vendégeinket! Amúgy is, túl barátságosak lettek az alkotások.

Különböző „álarcos” apró talpú népek is jártak közöttünk – tigris, unikornis, kisvirág, pillangó, hercegnő, akik Rena arcfestő munkáit viselték magukon. Igazi varázslatos hangulat kerekedett neki köszönhetően, a gyermekekre sem lehetett ismerni.

Idén sem maradhatott el a kürtőskalács készítés, amik két lelkes fiatal cukrász segítségével készülhettek el. A rutinos programokra járóknak már segítség sem kellett a formára való tekeréshez, ízesítéshez, hiszen már begyakorolták az előző években.

A nap legkülönlegesebb állomása az Inspirál Cirkuszközpont két munkatársa volt, akik zsonglőr játszóházat tartottak. Megtanították hogyan kell jól zsonglőrködni, mire kell odafigyelni – a jobb- és bal agyféltekét összehangolni nem is olyan könnyű. A vagányabbak pálcán tányért is tudtak pörgetni vagy ördögbottal trükköket elsajátítani. Felnőttek és gyerekek egyaránt próbára tehették ügyességüket, újra és újra próbálkoztak, amíg nem sikerült.

A tortánk sem maradhatott el, rendhagyó módon muffin tortát készítettünk, így könnyebben lehetett elfogyasztani az édességet a foglalkozások mellett.

Egy igazán aktív délutánt és évet tudhatunk magunk mögött, sok élménnyel, emlékkel, új ismeretekkel és ismeretségekkel. Köszönjük, hogy velünk voltatok egész évben. Várunk Titeket és minden újonnan érkezőt programjainkon.

Jövőre találkozunk!
Áldott Ünnepeket Kívánunk!
– GNLK csapata –

Programunk a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület – Identitásvezérelt közösségi célú fejlesztések támogatása II. című, VP6-19.2.1.-2-8-21 kódszámú rendezvény támogatása révén valósult meg (projekt azonosító: 3412098355).