Húsvéti lelkigyakorlat Péliföldszentkereszten

„Horgonyozzunk le a reményben a fiatalokkal együtt”

Az idei húsvéti lelkigyakorlat április 17–20. között zajlott Péliföldszentkereszten, ahol a szalézi atyák vezetésével közösen készültünk Jézus szenvedésének és feltámadásának ünnepére. A program mottója – „Horgonyozzunk le a reményben a fiatalokkal együtt” – végigkísérte a napokat, és segített abban, hogy minden korosztály megtalálja a maga helyét és hangját a húsvéti szent napokban.

Nagycsütörtökön az utolsó vacsora ünneplésével és a „Getszemáni” virrasztással indultunk: közös sétával a forráshoz, imával a barlangnál és Jézus főpapi imájával hangolódtunk a szent három napra.

Nagypénteken a közös reggeli ima után párhuzamos programok várták a résztvevőket: elmélkedés a felnőtteknek, teremtésvédelemmel kapcsolatos beszélgetés a fiataloknak, a gyermekeknek pedig bábelőadás és játékos foglalkozás. A délután a csendes elmélyülésé, majd a keresztúté és az Úr szenvedésének ünnepléséé volt. A napot közös rózsafüzér zárta.

Nagyszombaton újabb mélyülési lehetőségek következtek, majd a délután vidámabb hangulatban telt: családi játszóház, tojásfestés és bűvészműsor várta a kicsiket és nagyokat egyaránt, a szalézi animátorok közreműködésével. Este a Szent Kereszt templomban ünnepeltük Urunk feltámadását – majd közösen örültünk a feltámadás örömének egy bensőséges ünneplésen.

Húsvétvasárnap hajnalban túrára indultunk: a napfelkeltében dicsőítéssel köszöntöttük a Feltámadottat. Az ünnepi szentmisét követően az örömút, a Via Lucis vezetett bennünket tovább a feltámadás fényében. Az ebéd után közösen zártuk a lelkigyakorlatot, lelkileg megújulva tértünk haza.

Hálásak vagyunk minden résztvevőnek, szervezőnek és segítőnek – különösen a fiataloknak, akik aktívan jelen voltak és formálták e napok lelkületét. A remény horgonya most már mélyebben kapaszkodik mindannyiunk szívében. 

Programunkat Magyarország Kormánya segítségével valósítottuk meg az EGYH-VTT-24-P-0040 kódszámú pályázat keretében. Köszönjük a nagylelkű támogatást.