Szakrális központ

A Szalézi rend 1992-ben kapta vissza a Péliföldszentkereszten található rendházat, és a hozzá tartozó épületeket. A környék azóta dinamikus fejlődésnek indult, hiszen változatos és izgalmas programot kínálnak az erre járóknak. Ráadásul több zarándokút is (Gyöngyök Útja, Mária Út, Szent Jakab Út) áthalad a területen, az erre járók szívesen pihennek meg ezen a szakrális helyen.

Péliföldszentkereszt fogalom a magyar szaléziak számára, minden nyíltszívű fiatalnak és felnőttnek, aki hívő lélekkel érkezik ide, a lelki megújulás helye. A Gerecse szelíd lankái között megbúvó ősi zarándokhely ma is sokakat vonz. Nem unalmas, a világtól elzárt hely – annak ellenére, hogy távol van a forgalmas útvonalaktól, nagyobb városoktól. Az ide érkezőket nem egy épület várja, hanem egy állandó, meghitt, vidám és bensőséges otthon, ahol Istennel és egymással találkozhatnak. 

A lelki alkalmakon több szalézi szerzetes és Don Bosco nővér segít a fiataloknak, hogy lelki értékekben és keresztény öntudatukban megerősödjenek. Az évente kétszer (nagyböjtben és adventben), mindig ugyanezen a helyen megtartott lelki napok biztos pontot jelentenek életükben. Először a serdülők, majd a fiatalok töltenek itt egy lelki hétvégét. Jönnek az ország különböző pontjain levő szalézi házak, intézmények környékéről, de szeretettel fogadnak minden ifjú hívőt. 

A fiatal szalézi szerzetesi közösség a lelkigyakorlatok során kialakított egy jellegzetesen szalézi ifjúsági lelkiséget, amin keresztül a szerzetesek a fiatalokkal megosztják mindazt, amit ők maguk is ajándékba kaptak – otthonról a szüleiktől, családjuktól, a szerzetesi közösségtől, melyhez tartoznak. Önmagukat adják: hitüket, egyéni karizmájukat, lelki gazdagságukat.

A lelkigyakorlatok napirendjét szalézi forrásanyagok felhasználásával alakítják ki: beépítik a rendfőnök által évente kiadott jelmondatot, egy-egy mozzanatot a rendalapító, Bosco Szent János életéből, vagy a szalézi szentek életéből, élettapasztalatokból kiindulva, biblikus megalapozással. Fontos momentum az önismeret erősítése, a kortárs hívő csoport erejének megtapasztalása. Nem csak a szerzetesektől tanulhatnak a fiatalok, hanem egymástól is: megfogalmazhatják problémáikat, elmondhatják véleményüket.

Az általános gyakorlattal ellentétben itt helye van a vidámságnak, örömnek és fontosak az ilyen alkalmakkor kötődő barátságok is. Enélkül el sem lehet képzelni egy szalézi programot. Minden nap tele van mozgalmas eseményekkel, előadásokkal, az előadások pedig jó gondolatokkal, idézetekkel, sőt zenékkel is.