Szalézi Plébániák

BAJÓT

bajot-plebania_400

A bajóti Szent Simon és Júda-templom XIII. század óta dísze a térségnek. Mind történeti, mind művészettörténeti, mind régészeti szempontból értékes helyet foglal el a magyar emlékanyagban. A plébániái szolgálatot 2020. óta látja el a helyi szalézi közösség a péliföldszentkereszti rendház mindennapjaival szoros együttműködésben.

Miserend

MOGYORÓSBÁNYA

mogyoros-plebania_400

A mogyorósi Szűz Mária neve templom sorsát 1701-ben jegyezték fel: „Temploma elhagyatva tető nélkül. És mivel régi lakosai a háborúban mind elvesztek, az ide érkezett tótok nem tudják, ki építtette a templomot, vagy hogy melyik szentnek volt szentelve.” A templom és plébánia 2020-ban a bajóti és nyergesújfalui szalézi plébániai szolgálat oldalagos ellátásának része lett, amelyet a közeli Péliföldszentkereszten élő szalézi közösség lát el, bízva abban, hogy méltó helyre kerül a közösség.

Miserend

NYERGESÚJFALU

nyerges-plébánia_400

A nyergesujfalui Szent Mihály-templom, és plébánia középkori eredetű, közvetlenül a Zafféry Károly Szalézi Középiskola szomszédságában magasodik felújított egységes épületegyüttese. 2020-tól a szalézi szerzetesek által lelkipásztorilag ellátott plébániája lett, amely kiválóan illeszkedik a hely aktív közösségi életébe.

Miserend